GTD es Project Management ala todoist
Jul/0910
Sokszor utaltam már arra a bizonyos exceltáblára amiből elindult ez az egész menedzseljünk prodzsektet series. Én tulajdonképpen az átláthatalan .xls-eket, a todo-im, a fizetéseket és a jegyzeteimet vezetem ebben, a szimpla todo managerben, minek neve todoist.
Mivel vizuális és lusta generáció vagyunk, valamint az összetettség is megkívánja, ezért mellékeltem egy ábrát (mellékelt ábra lentebb), minek segítségével könnyebb lesz az élet.
“Folderek”
Aki kicsit otthon van a GTD-ben azoknak valószínüleg egyből feltűnik, hogy a tipikus David Allen fele “framework” az alapja. A bal hasáb két szintre tagolódik. Az első szint a már jól ismert dolgokból épül fel, mint Inbox, Current Projects, Next Projects, May Be Proj Ects, @Home, @PC. Ezeket, úgy gondolom nem kell részletezni, így is elég hosszúak leszünk. Megtalálható még néhány saját “folder” is, mint: Chain Tasks (ebédet megrendelni, családot felhívni, gyereket meglocsolni.) és a munkahelyemnek is van létrehozva egy, de annak használatát nem viszem túlzásba, mert szeretek elszakadni a benti dolgoktol itthoni munkám során (majd egy másik postban erről is).
A második szinten, az egyes main-folderekben helyezkednek el a projectjeim. Ezek neveit a CIA kérésére kitakartam, de csináltam egy Test Projectet, amit nem mosott el az eső, és amiben próbálom szemléltetni a módszerem lényeglt és a todoist featurejeit is.
Project móka
A jobb hasábban látható a kisárleti projectünk és annak részletei. Kategóriák, taskok, sub-taskok, megjegyzések. Itt sárgával kiemelve, a teljesseg igénye nélkül egy átlag weboldal készitése közben jellemző kategoriak vannak: Design, Code, Config, Hosting. Milestone-ok is így hozhatóak létre. Valószínuleg ezek elnevezései is eléggé sugallják céljukat, tehát ugorjunk is a taskokra. (A sárga kiemelés a CTRL+H varázsigére varázsolódik elő.)
Felépítésük elég egyszerű. “Taszk vagyok! Néha kész vagyok, néha nem. Van nekem tag-em.” Alapvetően minden amit létrehozunk a todoistban egy task. Uténa lehet belőle pl. sub-task (CTRL+RIGHT). Alkalmazhatunk jegyzeteket is, amik előtt nincs checkbox. Ezt úgy érjük el, hogy a szöveget *-al kezdjuk. Voila! Mennyire egyszerű! Így lehet korrekten emlékeztetőket, esetleg code snippeteket, megjegyzéseket írni bármelyik feladathoz. Ezt a +5 mail feladatnál próbáltam meg szemléltetni.
Bár voltam olyan szétszórt, hogy a formázást nem tettem be a szemléltető ábrába, a szöveget formázhatjuk Italic, Bold, highlight stílusúra is, ami nem sok, de bőven elég.
Most egy kicsit a címkézésről…
Ha kapok egy feladatot/kérést/óhajt/észrevételt, azt egyből beírom az adott projecthez, aztán meg eldöntöm mi legyen vele, szoval tagelem. A következőképpen:
- can: Meg tudjuk csinálni.
- cant: Nincs az az isten!
- dep: függ valamitől (egyébként ez egy hiányossága a rendszernek, hogy nincs benne depedency kezelés)
- done: ha látni akarom, hogy már kész, de még nem akarom historyba tenni.
- maybe: még alszok rá egyet-kettőt
- waiting: ha már részemrál kész, de nincs elfogadva.
- ésatöbbi.
A címkézés is végtelenül egyszerű, a task végére beírjuk: @cimkeneve
Mi van még? Mi nincs?
Lent pedig láthatjuk a history reszt ahol listázza a mar elvégzett feladatokat. Ez szép és jó, de hiányolom a befejezés időpontjának pontos kijelzését. Fent pedig keresés van, ami keres és van neki külön szintaktikája is. (Részletek a helpben.)
Gmail-es integráció is megoldható, egy FF addon vagy egy bookmark segítségével. Ha emailben jön egy feladat, azonnal hozzáadhatjuk a projectjehez a teljes mailt.
Ami még finom feature lenne, az a filecsatolás, de sajnos ez egyelőre nem létezik. Time-tracking szintén zenész.
API-ja van, igy lehetnének hozzá jó pogramok, csak sok itt a köcsög.
Hordozható telefonos készülékről is elerhető, valamint Quicksilver, és Launchy plugin is akad az apphoz.
Továbbá van még itt reordering. R megnyomására máris huzigálhatjuk le-fel a taskokat, minden gátlás és perverzió nélkül. Nem újdonság, de legalább jól van megoldva, gördülékeny a használata.
Értesitesni pedig email, twitter és SMS segítségével szokik, bár az utóbbi kicsiny hazánkban nem megy. Persze, hogy nem. Miárt is menne?
Summa
Ez hát az én szerény rendszerem amivel megpróbalom túlélni a mindennap project-tengerén. Todoist és én eddig jól működtünk, remélem nem hanyagolják el (bár nagyon úgy tűnik) és fejlesztik, mert akkor ultimate stuff is lehet belőle. Mindenki ezt fogja venni és a lányok is ilyen bugyit hordanak majd.
Remelem sikerült valakinek, valamilyen segítséget nyújtanom valamihez.:) A kommentjeiteket tovabbra is szeretettel várom. Kérdés, tanács, szösszenet, valami vagy bármi, az adott témában. Párkapcsolati tanácsokat csak hétfőn és szerdán adok. Ezt, kérlek vegyétek figyelembe.
update: A shortcutokat érdemes megtanulni, mert nagyon jól lehet velük dolgozni. Az egérrel nem sokat kell plittyentenünk.
update 2: Emem hivta fel a figyelmem rá, hogy kihagytam meg egy hianyosságot a rendszerből. Egyelőre nincs collab funkció. Sajnos manuálisan kell megoldani a felvitelt.
Leave a comment
No trackbacks yet.


16:31 on July 20th, 2009
Érdekesnek hangzik, kipróbálom. Megosztani nem lehet _bizonyos_ projekteket? Szóval h valakinek küldök meghívót ha belelásson az Y projekt taskjaiba.
17:31 on July 20th, 2009
Pont ez az egyik hianyossag, amit kifelejtettem. Bar en egeto szukseget nem erzem egyelore, de jo a felvetes, updatelem is a postot.
21:48 on July 20th, 2009
Próbálgattam a délután folyamán, kellene egy olyan mushapot csinálni, ami listázza egy adott tokenhez tartozó projekteket és azok állapotát és máris megvan oldva a megosztás.
23:16 on July 20th, 2009
API-n keresztul ez sima szerintem. Mert bar nem probalgattam, vegigolvastam. Megcsinaljuk?:D
11:30 on July 21st, 2009
hát én nem vagyok nagy kóder, de csináljuk
00:36 on July 22nd, 2009
Azabaj bazzeg, hogy en sem.:)
23:18 on August 23rd, 2009
Ez egész jónak tűnik, így hogy leírtad pláne. Az API első blikkre nem tűnik túl bonyolultnak, ha gondoljátok megcsinálom. Bár én ehhez a time-managementhez nem értek.
03:05 on August 27th, 2009
@sajt Jo volna, van is ra vazlatom meg otletem de idom a fasorban sajnos.
Am ha majd hagysz egy kontaktot akkor ha aktualis lesz irok.
23:43 on August 27th, 2009
Időm nekem sincs sok, ahogy nézem, az API inkább csak külső weboldalakhoz van, magát a todoist-et nem nagyon lehet átírni, max. greasmonkey scriptekkel. Mostanában van ez az atrium project, ami elég igéretesnek tűnik. Ehhez kellene valami jó kis todo rendszer, meg olyanok is amik a todoist-ban benne vannak.
21:52 on November 27th, 2009
hi!
nekem tetszik amit írsz!
én ms project-et valósítom meg excelben. cél ultra egyszerű legyen. teljesen jól kezd működni már. ha érdekel vkit dobjon mailt gurp@freemail.hu